Újabb illegális hulladéklerakást rögzített a BIOKOM vadkamerája – rendőrségi eljárás indult

A BIOKOM NKft. a város több pontján működtet vadkamerákat az illegális hulladéklerakások visszaszorítása érdekében. Ennek egyik újabb eredménye, hogy a Magtár utcában elhelyezett kamera 2025. május 22-én rögzített egy gyanús tevékenységet: egy kis platós tehergépkocsi két alkalommal is behajtott a zsákutcában végződő területre – először megrakottan, majd rövid időn belül üres platóval tért vissza.

Másnap kollégáink a helyszínre vonultak, ahol két külön ponton összesen mintegy 8-10 köbméternyi, gépkocsi-bontásból származó alkatrészt és törmeléket találtak. A friss letaposások, törött ágak és a zöldfelületen keletkezett károk alapján egyértelműen új keletű, engedély nélküli lerakás történt.

Az esetről azonnal értesítettük a Gyárvárosi Rendőrőrs munkatársait, akik helyszíni szemlét tartottak, majd bűnügyi helyszínelőket rendeltek ki. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Gazdaságvédelmi Alosztálya 2025. május 26-án eljárást indított ismeretlen tettes ellen hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A rendelkezésre álló információk és a kamera által rögzített felvételek alapján a jármű egyértelműen beazonosítható volt – a felvételeket a hatóság részére átadtuk.

A BIOKOM NKft. ezúton is szeretné megköszönni a rendőrség gyors és szakszerű intézkedését, valamint felhívja a lakosság figyelmét, hogy Pécsett három hulladékudvarban is lehetőség van leadni a hulladékokat, továbbá, hogy az illegális hulladéklerakás súlyos jogkövetkezményeket von maga után.

A hulladékudvarokról részletes információk itt találhatók: https://hulladekudvarok.delkom.hu/hu.

Társaságunk továbbra is mindent megtesz a tisztább, rendezettebb városi környezet megőrzéséért, és számítunk a lakosság együttműködésére abban is, hogy az ilyen jogsértéseket mielőbb visszaszorítsuk.

BIOKOM Nonprofit Kft.

További hírek

Scroll to Top